Gyalog Párizsban... első rész

Sárguló falevelek, szikrázó napsütés, kellemes meleg. Nem hiába szólnak versek Párizsról éppen ősszel. Ilyenkor még romantikusabb, és magával ragadóbb, mint az év többi szakában. Két napra utaztam ki egy interjú miatt Párizsba. A Le Crazy Horse 60. évfordulója alkalmából a társulat több külföldi show-t is tervezett, többek között Magyarországra is ellátogattak. Ebből az apropóból hívtak meg minket, egy maréknyi írót és fotóst, akiket az a megtiszteltetés ért, hogy bepillantást nyerhettünk a backstage-be, és végig nézhettük az előadást a párizsi Crazy Horse-ban.

De ne rohanjunk ennyire előre, erről is lesz még szó bővebben. Egyszer már jártam Párizsban, még gimnazistaként, amire, mint életem egyik sorsdöntő utazására emlékszem vissza. Kettes voltam francia nyelvből, különösebben semmi sem tetszett a francia szokásokból - kivétel a sajtok -. Már nem is értettem, miért választottam második nyelvnek. Viszont másodikban kaptunk egy új francia tanárnőt, aki más oldalról közelítette meg a francia tanulást. Szervezett egy kirándulást Párizsba, és olyan hozzáértéssel és kedvvel mutatta meg nekünk a francia kultúrát, hogy egy csapásra beleszerettem a városba, a nyelvbe, az emberekbe, mindenbe. Onnantól kezdve hobbimmá vált a francia nyelv, ötös lettem, OKTV-n versenyeztem, és még a ‘Femme like U’ dallal ismertté vált K-maro francia rapp szövegeit is kívülről fújtam. A Roméo et Juliette musicalről már nem is beszélve, amit mind a mai napig hallgatok. Egyszóval páli fordulat történt. Mindennek már nyolc éve.

A második utam ugyan rövidebb volt, de annál izgalmasabb. Tudtam, hogy nem lesz sok időm, összesen fél napom arra, hogy körbejárjam a várost. Ebbe sem múzeum, sem kiállítás, még az evés sem nagyon fért bele. De akkor már éltem a fotózásnak, mint hobbinak, és okosan szerettem volna megtervezni azt a néhány órát, hogy egy olyan sorozatot tudjak készíteni, ami visszaadja a város varázsát. Este érkeztünk meg a szállodába, és úgy döntöttünk csapunk egy sajt és bor vacsorát. Tettünk egy éjszakai sétát, és plankingeltünk a Notre Dame-nál. (Azt hittük egyszer kipróbáljuk, aztán soha többet. Mondanom se kell egy egész sorozat készült onnantól kezdve az összes monumentális építmény előtt, ahol csak jártunk, sőt, még hazafele a reptéren a szalagon is, ahol kijönnek a csomagok.) Akkor éjszaka nem igazán tudtam elaludni, izgatott voltam a másnap miatt, hogy a tervemet pontosan véghez tudjam vinni.

Délelőtt tízkor elindultunk, kinéztünk magunknak egy sor biciklit, amivel azt hittük mókásabb lesz a városnézés - főleg a fotózás részére voltam kíváncsi -. Sajnos kifogott rajtunk a szerkezet, a történet kusza és zavarbaejtő, így inkább metróra szálltunk. A Bastille közelében laktunk, azaz közel a belvároshoz. Csak semmi politika, de az ő metrójuk, és biztonsági rendszerük nagyon fejlett, kicsit fóbiás vagyok az alagutakban, de itt nem féltem. Hét-nyolc station, és a Champs Elysée-n is voltunk. Innentől kezdve alakultam át egy négy éves kislánnyá, még egy apró kavics látványától is fülig ért a szám, és rángattam is volna a mellettem sétáló férfi ruháját, hogy ‘nézd, nézd!!!!’, de mivel Nánási Pál sétált mellettem, gondoltam megkímélem az örömhullámaimtól. Amúgy ő is nagyon élvezte a dolgot, de ő a fényképezőgépével osztotta meg az örömét, szinte nem is láttam az arcát órákon keresztül. Lesétáltunk a George V. sugárúton a Crazy Horse-hoz, beköszöntünk, bemutatkoztunk, izgultunk az este miatt. Néhány percet időztünk csupán, és mentünk is tovább, közeledtünk a Szajnához. Egyszer csak ismerős építmény tetejére lettem figyelmes két ház között. Az Eiffel-torony!

Hiába, hogy már láttam évekkel ezelőtt, hiába, hogy egy hatalmas fekete-fehér fotó lóg a szobám falán róla, mindig magával ragad a formája. C’est magnifique!! Kitaláltuk, hogy veszünk -megint- sajtot, és bort, és piknikezünk egyet az Eiffel-torony lábánál. Ez a remekre szabott ötlet nekünk, és még pár száz turistának jutott eszébe aznap. Szikrázó napsütés, húsz fok körüli hőmérséklet, vidámság mindenhol. Leheveredtünk, sajtot törtünk, és papírpohárral koccintottunk. Maradtam volna még pár órát csak a fűben fekve, és felhőket fotózva, de kicsit aggódni kezdtem, mivel ez a piknik nem volt a terveim között. Elköszöntem a többiektől, és elindultam a magam kis felfedező útjára. Még sétálgattam egy kicsit az emberek között, megörökítettem fával, fa nélkül, teljesen, és részleteiben is az Eiffel-tornyot. Majd figyelmes lettem egy párocskára, akik egy pokrócot is hoztak magukkal. Randevúztak. De olyan első randinak tünt, mert elég esetlenül mozogtak még egymás mellett. Amikor mersz is közelebb ülni, és nem is. Mögéjük ültem kicsivel messzebb, és vártam, hátha lesz egy aranyos fotó róluk. A lány bújt a fiúhoz. Ott feküdtek és nézték a tornyot. Én pedig megörökítettem őket. Szívesen elküldtem volna nekik a fotót, de mivel lesből támadtam, inkább nem mentem oda hozzájuk.  

Folytatása itt olvasható...