Gyalog Párizsban... első rész
Gyalog Párizsban... első rész
Sárguló falevelek, szikrázó napsütés, kellemes meleg. Nem hiába szólnak versek Párizsról éppen ősszel. Ilyenkor még romantikusabb, és magával ragadóbb, mint az év többi szakában. Két napra utaztam ki egy interjú miatt Párizsba. A Le Crazy Horse 60. évfordulója alkalmából a társulat több külföldi show-t is tervezett, többek között Magyarországra is ellátogattak. Ebből az apropóból hívtak meg minket, egy maréknyi írót és fotóst, akiket az a megtiszteltetés ért, hogy bepillantást nyerhettünk a backstage-be, és végig nézhettük az előadást a párizsi Crazy Horse-ban.
De ne rohanjunk ennyire előre, erről is lesz még szó bővebben. Egyszer már jártam Párizsban, még gimnazistaként, amire, mint életem egyik sorsdöntő utazására emlékszem vissza. Kettes voltam francia nyelvből, különösebben semmi sem tetszett a francia szokásokból - kivétel a sajtok -. Már nem is értettem, miért választottam második nyelvnek. Viszont másodikban kaptunk egy új francia tanárnőt, aki más oldalról közelítette meg a francia tanulást. Szervezett egy kirándulást Párizsba, és olyan hozzáértéssel és kedvvel mutatta meg nekünk a francia kultúrát, hogy egy csapásra beleszerettem a városba, a nyelvbe, az emberekbe, mindenbe. Onnantól kezdve hobbimmá vált a francia nyelv, ötös lettem, OKTV-n versenyeztem, és még a ‘Femme like U’ dallal ismertté vált K-maro francia rapp szövegeit is kívülről fújtam. A Roméo et Juliette musicalről már nem is beszélve, amit mind a mai napig hallgatok. Egyszóval páli fordulat történt. Mindennek már nyolc éve.
A második utam ugyan rövidebb volt, de annál izgalmasabb. Tudtam, hogy nem lesz sok időm, összesen fél napom arra, hogy körbejárjam a várost. Ebbe sem múzeum, sem kiállítás, még az evés sem nagyon fért bele. De akkor már éltem a fotózásnak, mint hobbinak, és okosan szerettem volna megtervezni azt a néhány órát, hogy egy olyan sorozatot tudjak készíteni, ami visszaadja a város varázsát. Este érkeztünk meg a szállodába, és úgy döntöttünk csapunk egy sajt és bor vacsorát. Tettünk egy éjszakai sétát, és plankingeltünk a Notre Dame-nál. (Azt hittük egyszer kipróbáljuk, aztán soha többet. Mondanom se kell egy egész sorozat készült onnantól kezdve az összes monumentális építmény előtt, ahol csak jártunk, sőt, még hazafele a reptéren a szalagon is, ahol kijönnek a csomagok.) Akkor éjszaka nem igazán tudtam elaludni, izgatott voltam a másnap miatt, hogy a tervemet pontosan véghez tudjam vinni.
Délelőtt tízkor elindultunk, kinéztünk magunknak egy sor biciklit, amivel azt hittük mókásabb lesz a városnézés - főleg a fotózás részére voltam kíváncsi -. Sajnos kifogott rajtunk a szerkezet, a történet kusza és zavarbaejtő, így inkább metróra szálltunk. A Bastille közelében laktunk, azaz közel a belvároshoz. Csak semmi politika, de az ő metrójuk, és biztonsági rendszerük nagyon fejlett, kicsit fóbiás vagyok az alagutakban, de itt nem féltem. Hét-nyolc station, és a Champs Elysée-n is voltunk. Innentől kezdve alakultam át egy négy éves kislánnyá, még egy apró kavics látványától is fülig ért a szám, és rángattam is volna a mellettem sétáló férfi ruháját, hogy ‘nézd, nézd!!!!’, de mivel Nánási Pál sétált mellettem, gondoltam megkímélem az örömhullámaimtól. Amúgy ő is nagyon élvezte a dolgot, de ő a fényképezőgépével osztotta meg az örömét, szinte nem is láttam az arcát órákon keresztül. Lesétáltunk a George V. sugárúton a Crazy Horse-hoz, beköszöntünk, bemutatkoztunk, izgultunk az este miatt. Néhány percet időztünk csupán, és mentünk is tovább, közeledtünk a Szajnához. Egyszer csak ismerős építmény tetejére lettem figyelmes két ház között. Az Eiffel-torony!
Hiába, hogy már láttam évekkel ezelőtt, hiába, hogy egy hatalmas fekete-fehér fotó lóg a szobám falán róla, mindig magával ragad a formája. C’est magnifique!! Kitaláltuk, hogy veszünk -megint- sajtot, és bort, és piknikezünk egyet az Eiffel-torony lábánál. Ez a remekre szabott ötlet nekünk, és még pár száz turistának jutott eszébe aznap. Szikrázó napsütés, húsz fok körüli hőmérséklet, vidámság mindenhol. Leheveredtünk, sajtot törtünk, és papírpohárral koccintottunk. Maradtam volna még pár órát csak a fűben fekve, és felhőket fotózva, de kicsit aggódni kezdtem, mivel ez a piknik nem volt a terveim között. Elköszöntem a többiektől, és elindultam a magam kis felfedező útjára. Még sétálgattam egy kicsit az emberek között, megörökítettem fával, fa nélkül, teljesen, és részleteiben is az Eiffel-tornyot. Majd figyelmes lettem egy párocskára, akik egy pokrócot is hoztak magukkal. Randevúztak. De olyan első randinak tünt, mert elég esetlenül mozogtak még egymás mellett. Amikor mersz is közelebb ülni, és nem is. Mögéjük ültem kicsivel messzebb, és vártam, hátha lesz egy aranyos fotó róluk. A lány bújt a fiúhoz. Ott feküdtek és nézték a tornyot. Én pedig megörökítettem őket. Szívesen elküldtem volna nekik a fotót, de mivel lesből támadtam, inkább nem mentem oda hozzájuk.
Címkék:
Utak errefelé
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/00p1230688_0.jpg | Francia - Alpok6 nap a Via ferrata, rafting és gyalogtúra világában Következő indulás: 2012.07.26 77.900 Ft+ utazás |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kozso.jpg | Aktív nyaralás Korzikán: gyalogtúra és kirándulásGyalogtúra Korzika: 10 napos utazás és nyaralás Korzikán Következő indulás: 2012.08.14 109.900 Ft |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cimg0775-1.jpg | Aktív nyaralás Korzikán: kajak és bakancsGyalogtúra Korzika: 10 napos túra gyalog és tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.19 129.900 Ft |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/normandiacsik1.jpg | Normandia és BretagneFrancia körutazás Következő indulás: 2012.08.23 138.550 Ft |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik_romantikusprovance4.jpg | Romantikus Provence, kis svájci kitérővel6 napos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.06.28 107.500 Ft |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_parizs_loire_menti_kastelyok_kis.jpg | Párizs-Loire menti kastélyok8 napos buszos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.04.05 117.640 Ftminden költséggel együtt! |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_disney.jpg | Párizs-Versailles-Disneyland6 napos városlátogatás Párizsban Következő indulás: 2012.03.15 89.220 Ft |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/menton_kicsi.jpg | Karneválok Riviérája - Nizza, Menton8 napos körutazás provence-i kirándulással Következő indulás: 2012.02.27 119.500 Ft |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_4.jpg | Párizs városlátogatás (Budapest - Párizs)4 napos egyéni városlátogatás Párizsba (szállás, utazás) Következő indulás: 2012.02.28 87.880 Ftminden költséggel együtt! |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tour.jpg | Tour de France testközelből6 napos kerékpártúra Franciaországban Következő indulás: 2012.07.09 129.900 Ft |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_kocka_0.jpg | A Mont Blanc, egy csipetnyi Provence és a Riviéra legszebb részei10 napos kirándulás és gyalogtúra Következő indulás: 2012.07.13 99.900 Ft |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_parizs_loire_burgundia_elzasz_kis.jpg | Párizs-Loire-Burgundia-Elzász9 napos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.08.14 136.930 Ftminden költséggel együtt! |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_vilagoroksegek_nyomaban_kis_0.jpg | Világörökségek nyomában Franciaországban11 napos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.08.03 172.450 Ftminden költséggel együtt! |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_a_del_pireneusok_es_egy_csipetnyi_riviera_kiskep.jpg | A Dél-Pireneusok és egy csipetnyi riviéra10 napos buszos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.09.24 172.450 Ftminden költséggel együtt! |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_del_franciaorszagi_kiskep.jpg | Dél-franciaországi körút10 napos buszos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.07.06 172.450 Ftminden költséggel együtt! |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_francia_riviera_kiskep.jpg | Francia riviéra8 napos buszos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.07.02 136.930 Ftminden költséggel együtt! |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5298.jpg | Chamonix: a Mont Blanc fővárosa6 napos kirándulás Franciaország egyik legszebb hegyi vidékén Következő indulás: 2012.08.15 49.900 Ft+ repülőjegy + a választott szállás ára |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/londfejkis.jpg | Látogatás Európa méltóságainál...8 napos autóbuszos körutazás (London, Párizs) Következő indulás: 2012.10.01 142.000 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
Ajánlatunk
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_colosseum.jpg | Római barangolások buszos körutazás5 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.04.27 76.050 Ft |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/13csikikicsi.jpg | Prága, Bécs, Pozsony4 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.04.14 45.900 Ft |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik11.jpg | Hétvége Krakkóban3 napos buszos városlátogatás Krakkóban Következő indulás: 2012.03.16 31.400 Ft |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/2csik1.jpg | Prága - Pilzen3 napos buszos városlátogatás Csehországban Következő indulás: 2012.03.16 31.400 Ft |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik111.jpg | Prága-Telc-Kutna Hora-Pozsony4 napos Cseh körutazás Következő indulás: 2012.03.15 37.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/7csikkicsi.jpg | Zakopane, a Tátra ékszerdoboza2 napos buszos program Lengyelországban Következő indulás: 2012.05.12 22.230 Ft |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_velence_este.jpg | Hétvége Velencében3 napos körutazás Velencében (szállás, hotel) Következő indulás: 2012.04.07 40.500 FtTrieszt és Miramare kastély |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/1csikkicsi_9.jpg | Kairó-Alexandria hétvége 4*5 napos városlátogatás 4*-os elhelyezéssel Következő indulás: 2012.02.24 246.560 Ftminden költséggel együtt! |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsipraga_csik3.jpg | Prága, Jicin és a Cseh Paradicsom4 napos városnézés és gyalogtúra Következő indulás: 2012.03.15 47.900 Ft |
| http://www.utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik_krakko_0.jpg | Krakkó-Zakopane- Wieliczka-Auschwitz4 napos buszos kiskörút Lengyelországban Következő indulás: 2012.03.15 37.500 Ft |
Kulturális körutazás
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/oman_kicsi.jpg | A mesés Omán9 napos felfedező körút Következő indulás: 2012.02.23 819.340 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/c_kicsi.jpg | Havanna és Cayo Coco körutazás3 éj Havanna + 5 éj Cayo Coco kombinált utazás Kubában Következő indulás: 2012.02.27 656.110 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cay_kicsi.jpg | Havanna és Cayo Largo körutazás3 éj Havanna + 5 éj Cayo Largo kombinált utazás Következő indulás: 2012.02.27 509.080 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csm_kicsi.jpg | Havanna és Cayo Santa Maria körutazás3 éj Havanna + 5 éj Cayo Santa Maria kombinált utazás Kubában Következő indulás: 2012.02.27 630.760 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/trinidad_kicsi.jpg | Havanna és Trinidad körutazás3 éj Havanna + 5 éj Trinidad kombinált utazás Kubában Következő indulás: 2012.02.27 524.290 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/menton_kicsi.jpg | Karneválok Riviérája - Nizza, Menton8 napos körutazás provence-i kirándulással Következő indulás: 2012.02.27 119.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/havanna_auto_kicsi.jpg | Kuba körutazás: Havanna és Varadero2 éj Havanna + 5 éj Varadero kombinált utazási ajánlat Következő indulás: 2012.02.27 448.240 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi.jpg | Kubai gyöngyszemek10 napos körutazás Következő indulás: 2012.02.27 651.040 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/holguin2_kicsi.jpg | Utazás Kubába: Havanna és Holguin3 éj Havanna + 5 éj Holguin kombinált utazás Kubában Következő indulás: 2012.02.27 554.710 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/havanna_auto_kicsi.jpg | Havanna és Varadero körutazás - extra3 éj Havanna + 6 éj Varadero kombinált utazás Kubában Következő indulás: 2012.02.27 468.520 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/mex_kicsi.jpg | Mexikó-Kuba körutazás és a Maya Riviéra15 napos körút Latin-Amerika legszebb vidékein Következő indulás: 2012.03.01 1.076.150 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_mayan.jpg | Körutazás a mayák nyomában9 napos körutazás Mexikóban tengerparti pihenéssel Következő indulás: 2012.03.05 641.180 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi-kep_0.jpg | Királyi városok körutazás ****8 napos körutazás Marokkóban (Casablanca - Fes - Marrakesh) Következő indulás: 2012.03.09 270.600 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi-kep.jpg | Királyi városok Marokkóban *** körutazás8 napos körutazás Marokkóban Következő indulás: 2012.03.09 244.330 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/9csikukicsi.jpg | Barangolás Toszkán tájakon5 napos buszos kiskörút Következő indulás: 2012.03.13 84.150 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_szineveri_to2.jpg | Kárpátalja körutazás5 napos buszos utazás Kárpátalján Következő indulás: 2012.03.14 40.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csikocskakicsi.jpg | Nápoly repülővel6 napos utazás Nápolyban és környékén Következő indulás: 2012.03.14 176.780 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/happy_st._patricks_day2.jpg | Szent Patrik nap Írországban5 napos kirándulás a Smaragd-szigeten Következő indulás: 2012.03.14 99.900 Ft+repülőjegy 6 fős csoportnak 20% kedvezmény* |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_neuschwanstein.jpg | Bajor kastélyok4 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.03.15 55.730 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_praga_3.jpg | Cseh kastélyok és Prága4 napos buszos utazás Csehországban Következő indulás: 2012.03.15 43.550 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_nagyszeben.jpg | Erdélyi barangolások4 napos buszos körutazás Erdélyben Következő indulás: 2012.03.15 46.600 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_firenze_3.jpg | Firenze, a reneszánsz bölcsője4 napos körutazás Toszkánában Következő indulás: 2012.03.15 50.650 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_velence_este.jpg | Hétvége Velencében3 napos körutazás Velencében (szállás, hotel) Következő indulás: 2012.03.15 40.500 FtLjubljana városnézés |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsipraga_csik3.jpg | Prága, Jicin és a Cseh Paradicsom4 napos városnézés és gyalogtúra Következő indulás: 2012.03.15 47.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik111.jpg | Prága-Telc-Kutna Hora-Pozsony4 napos Cseh körutazás Következő indulás: 2012.03.15 37.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hallstatt_0_0.jpg | Salzburg és Salzkammerguti tóvidék3 napos buszos kiskörút Ausztriában Következő indulás: 2012.03.15 40.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_maribor.jpg | Szlovéniai barangolások3 napos buszos utazás Szlovéniába Következő indulás: 2012.03.15 38.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/nagykubaikrt_kicsi.jpg | Nagy kubai körutazás12 napos utazás Kubában pihenéssel a végén Következő indulás: 2012.03.19 869.050 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cay_kicsi.jpg | Utazás Kubába3 nap Havanna + 5 éjszaka Cayo Largo utazási ajánlat Következő indulás: 2012.03.19 509.080 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/india_csik2kicsi.jpg | Színpompás Rajasthan15 napos körutazás Indiában Következő indulás: 2012.03.22 428.930 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_sakura2.jpg | Japán körutazás - Sakura11 napos körutazás Japánban Következő indulás: 2012.03.23 911.230 Ftrepülőjeggyel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/torok_css1111.jpg | Törökország csodái10 napos buszos körutazás Törökországban Következő indulás: 2012.03.31 165.400 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/marokko_1.jpg | Marokkó gazdagon körutazás16 napos körutazás Marokkóban (Casablanca - Fes - Marrakesh) Következő indulás: 2012.04.01 381.700 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kis_kep_1.jpg | Itália gyöngyszemei9 napos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.04.02 126.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_parizs_loire_menti_kastelyok_kis.jpg | Párizs-Loire menti kastélyok8 napos buszos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.04.05 117.640 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_bled_pici_0.jpg | Karintia-Szlovénia4 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.04.06 40.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik_sanmarinovar.jpg | San Marino4 napos buszos kiskörút Következő indulás: 2012.04.06 56.740 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/4csikkicsi_2.jpg | Dél-Csehországi várak, kastélyok3 napos buszos városlátogatás Csehországban Következő indulás: 2012.04.07 39.490 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csikicsik.jpg | Hétvége Prágában, pilzeni sörözéssel3 napos buszos várolátogatás Következő indulás: 2012.04.07 30.350 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_arad2.jpg | Székelyföldi barangolások4 napos buszos körutazás Erdélyben Következő indulás: 2012.04.07 60.800 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/9csikkicsi.jpg | Toszkána és Cinque Terre5 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.04.07 65.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/iran.jpg | Utazás Iránba15 napos Iráni körutazás Következő indulás: 2012.04.08 219.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/peru_kicsi.jpg | Peru, az inkák öröksége12 napos körutazás Peruban Következő indulás: 2012.04.10 619.500 Ft+ repülőtéri illeték!
|
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_madeira_ponta_de_sao_lourenco.jpg | Madeira - Az örök tavasz szigete8 napos utazás Madeirán Következő indulás: 2012.04.11 268.000 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/izland_kics.jpg | Izlandi körutazás (Iceland)(Iceland) Utazás Izlandon : tűzhányók, gleccserek, zuhatagok.... Következő indulás: 2012.04.19 336.900 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/fejkis.jpg | Izlandi utazás magyar idegenvezetéssel (Iceland utazás)Következő indulás: 2012.04.19 206.590 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_lakebohinjinsummer.jpg | Szlovénia - Az Alpok napos oldala6 napos buszos körutazás Szlovéniában Következő indulás: 2012.04.21 77.400 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/firenze_kocka.jpg | Róma - Firenze - Velence7 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.04.25 88.820 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_cshemsee3.jpg | Tavak, kastélyok és a Dolomitok6 napos buszos utazás Következő indulás: 2012.04.26 85.160 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/karpfejkis.jpg | Kárpátaljai körút5 napos buszos körutazás Kárpátalján Következő indulás: 2012.04.27 48.620 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_pavia.jpg | Milánó és az alpesi tavak világa5 napos buszos utazás Olaszországban Következő indulás: 2012.04.27 70.950 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_olaszorszag_o_sole_mio_kiskep.jpg | O sole Mio... A Sorrentoi-félsziget gyöngyszemei7 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.04.27 96.330 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/4csikkicsi_3.jpg | Prága,Drezda,Berlin5 napos buszos utazás Németországban Következő indulás: 2012.04.27 60.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szekfejkis.jpg | Székelyföld legszebb tájain5 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.04.27 56.340 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/usa_kicsi.jpg | USA - Keleti part9 napos körutazás a Keleti Parton Következő indulás: 2012.04.27 443.000 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_mostar.jpg | Utazás: Bosznia-Hercegovina kincsei4 napos buszos körutazás Boszniában Következő indulás: 2012.04.27 50.650 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kastelyok_kicsi.jpg | Kastélyok és Romantika4 napos körutazás Észak-Olaszországban Következő indulás: 2012.04.28 56.740 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cnv000016.jpg | Szlovénia legszebb tájain3 napos kirándulás és gyalogtúra Következő indulás: 2012.04.28 39.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_tirol_2.jpg | Tiroli élmények4 napos buszos körút hegyek és kastélyok között Következő indulás: 2012.04.28 60.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/keleti_kicsi.jpg | USA - Nyugati Part10 napos körutazás a Nyugati Parton Következő indulás: 2012.04.29 440.800 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_csehorszag_vilagoroksegek_csikkep_masolata.jpg | Világörökségek Csehországban6 napos buszos körutazás Csehországban Következő indulás: 2012.05.15 60.800 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tirolfejkis.jpg | Salzkammergut Tirollal fűszerezve5 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.05.19 65.875 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/split_croatia_from_ferry.jpg | Dalmát körutazás5 napos buszos utazás Horvátországban Következő indulás: 2012.05.24 55.730 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/3csikicsik.jpg | Drezda, Berlin, Potsdam5 napos buszos kirándulás Németországban Következő indulás: 2012.05.24 60.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/2csikkicsi.jpg | Varázslatos Isztria4 napos buszos körutazás Horvátországban Következő indulás: 2012.05.25 40.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_annecy_panorama.jpg | Svájc-Európa Gyémántja és Ausztria6 napos buszos Svájci körutazás Következő indulás: 2012.05.26 96.330 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cinque_terre_fokep_1.jpg | Cinque Terre Gazdagon és a legszebb toszkán városokKövetkező indulás: 2012.05.27 101.300 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/mongolia.jpg | Mongólia: Dzsingisz Kán nyomában10 napos utazás Mongóliába Következő indulás: 2012.06.01 299.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/1csikkicsi_13.jpg | Toszkána csodái és Elba szigete6 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.06.12 84.150 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_dolomitok.jpg | Észak-Olaszország, Dolomitok4 napos buszos kiskörút Következő indulás: 2012.06.14 60.800 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_bulgaria_isztambul_kolostorokrozsak_foldje_kiskep.jpg | A kolostorok és a rózsák földje... Bulgária & Isztambul10 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.06.15 147.080 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/6csikkicsi_6.jpg | Calabria és a Nap szigete Szicília10 napos buszos körutazás Olaszországban Következő indulás: 2012.06.18 135.910 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_dania_norvegia_kiskep.jpg | Dánia-Norvégia10 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.06.18 243.500 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/londfejkis.jpg | Látogatás Európa méltóságainál...8 napos autóbuszos körutazás (London, Párizs) Következő indulás: 2012.06.18 151.135 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_2_sveti-stefan-wallpaper.jpg | Montenegró és Bosznia6 napos körutazás a Balkánon Következő indulás: 2012.06.19 86.200 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/delvfejkis.jpg | Déli végeken - a Vaskaputól Eszékig5 napos buszos körutazás (Horvátország, Szerbia) Következő indulás: 2012.06.20 62.830 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_oroszlanos.jpg | Namíbia - a fotósok álma10 napos körutazás Namíbiában Következő indulás: 2012.06.21 735.300 Ft+ repülőtéri illeték! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_el_escorial2.jpg | Mesés Andalúzia8 napos buszos körutazás Spanyolországban Következő indulás: 2012.06.23 252.900 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep__tohegy.jpg | Üdítő Ausztria5 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.06.27 63.850 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik_romantikusprovance4.jpg | Romantikus Provence, kis svájci kitérővel6 napos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.06.28 107.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_francia_riviera_kiskep.jpg | Francia riviéra8 napos buszos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.07.02 136.930 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_del_franciaorszagi_kiskep.jpg | Dél-franciaországi körút10 napos buszos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.07.06 172.450 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_nemetorszag_romantikavilagoroksegek_kiskep.jpg | Romantika és világörökségek Németországban6 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.07.07 91.250 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_skandinavia_svedorszag_kiskep.jpg | Skandinávia6 napos körutazás repülővel Következő indulás: 2012.07.12 324.030 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_franciacorta2.jpg | Franciacorta-Olasz körutazás4 napos buszos utazás Olaszországban Következő indulás: 2012.07.19 50.650 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kozso.jpg | Aktív nyaralás Korzikán: gyalogtúra és kirándulásGyalogtúra Korzika: 10 napos utazás és nyaralás Korzikán Következő indulás: 2012.07.24 109.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/lappfej.jpg | Északi-fok túra, kalandok Lappföldön7 napos körutazás magyar idegenvezetéssel Következő indulás: 2012.07.24 372.785 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_inverary-kastely.jpg | Skócia - Skye sziget7 napos körutazás Skóciában Következő indulás: 2012.07.24 344.100 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_baltikum_szentpetervar_kiskep.jpg | A Baltikum fővárosai és Szentpétervár10 napos buszos körutazás Következő indulás: 2012.08.02 186.950 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_vilagoroksegek_nyomaban_kis_0.jpg | Világörökségek nyomában Franciaországban11 napos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.08.03 172.450 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/image5_ing.jpg | Azori-szigeteki körutazás, tengerparti nyaralással8 napos repülős körutazás Következő indulás: 2012.08.04 413.100 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/masolat_-_norvegia-cini_022.jpg | Körutazás Norvégiában8 napos körutazás Norvégiában a fjordok országában Következő indulás: 2012.08.05 259.900 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/litvfej.jpg | Körutazás a Baltikumban (Vilnius - Riga - Tallin)7 napos buszos utazás Következő indulás: 2012.08.07 291.590 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_cliffs_of_moher.jpg | Nagy írországi körutazás11 napos buszos körutazás Írországban Következő indulás: 2012.08.08 380.000 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hollfejkis.jpg | Luxemburg-Brüsszel-Hollandia9 napos körutazás Következő indulás: 2012.08.11 142.000 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_parizs_loire_burgundia_elzasz_kis.jpg | Párizs-Loire-Burgundia-Elzász9 napos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.08.14 136.930 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/norvfej.jpg | Utazás Norvégiába: Oslo és a norvég fjordok5 napos utazás Norvégiába Következő indulás: 2012.08.16 281.585 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_baltikum_szentpetervar_helsinki_kiskep.jpg | Baltikum körutazás: Szentpétervár-Helsinki12 napos buszos körutazás a Baltikumban Következő indulás: 2012.08.17 258.000 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_szlovakia_vilagorokseg_kiskep.jpg | Világörökségek Szlovákiában4 napos buszos kiskörutazás Szlovákiában Következő indulás: 2012.08.17 50.650 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_4646csikkicsi.jpg | Garda-tó és Gardaland3 napos körutazás Észak-Olaszországba Következő indulás: 2012.08.18 40.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_gorogorszag_kulturapihenes_hellasz_tajain_kiskep.jpg | Kultúra és pihenés Hellász tájain8 napos buszos körutazás Görögországban Következő indulás: 2012.08.18 121.700 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik_portocsik.jpg | Portugália1 hetes körutazás Portugáliában Következő indulás: 2012.08.22 258.200 Ftminden kötelező költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/normandiacsik1.jpg | Normandia és BretagneFrancia körutazás Következő indulás: 2012.08.23 138.550 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/yellowstone1.jpg | USA - Nemzeti parkok nyomában22 napos utazás Amerikában Következő indulás: 2012.09.01 489.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_gorogorszag_korutazas_kiskep.jpg | Körutazás Görögországban9 napos buszos körutazás Görögországban Következő indulás: 2012.09.15 117.640 Ftminden kötelező költséget tartalmaz! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_korzika_jo.jpg | Nyaralás: Szardínia és Korzika9 napos körutazás és nyaralás: Szardínia és Korzika Következő indulás: 2012.09.15 142.000 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_tirana_albania.jpg | Albánia7 napos körutazás Albániában Következő indulás: 2012.09.16 101.400 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/utazom.com_franciaorszag_a_del_pireneusok_es_egy_csipetnyi_riviera_kiskep.jpg | A Dél-Pireneusok és egy csipetnyi riviéra10 napos buszos körutazás Franciaországban Következő indulás: 2012.09.24 172.450 Ftminden költséggel együtt! |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_jop1140118_0.jpg | Körutazás Nepálban11 napos utazás az élő Istennő országában Következő indulás: 2012.10.13 199.000 Ft |
Világjárás
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_kili.jpg | Kilimandzsáró, szafari, Zanzibár6 napos hegymászás, választható szafari, Meru-mászás és pihenés Zanzibáron Következő indulás: 2012.02.27 399.000 Ft+ repülőjegy + a kiegészítő programok |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_cubabynature.jpg | A természetközeli Kuba13 napos körút Kubában, ahogy eddig még sosem Következő indulás: 2012.03.15 701.740 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/iran.jpg | Utazás Iránba15 napos Iráni körutazás Következő indulás: 2012.04.08 219.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_kili.jpg | Kilimandzsáró hava: Túra angol nyelvű vezetéssel7+6 napos hegymászás fakultatív Meru mászással Következő indulás: 2012.06.16 299.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/yellowstone1.jpg | USA - Nemzeti parkok nyomában22 napos utazás Amerikában Következő indulás: 2012.09.01 489.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_jop1140118_0.jpg | Körutazás Nepálban11 napos utazás az élő Istennő országában Következő indulás: 2012.10.13 199.000 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kenya_0.jpg | Kenya - Teleki Sámuel nyomában13 napos körutazás Következő indulás: 2012.12.01 359.000 Ft+ repülőjegy |
Hétvége
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dsc_0132csikkicsi_1.jpg | Rax-Alpok hótalpas téli túraEgynapos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.02.25 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/p1010003.jpg | Barlangtúra a Solymári-ördöglyukbanFedezd fel Te is a barlangok titokzatos világát! Következő indulás: 2012.02.26 6.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/barifejkis.jpg | Barlangtúra a Mátyás-hegyi-barlangbaFedezd fel a barlangok titokzatos világát! Következő indulás: 2012.03.10 7.900 FtGyerek ár: 6.900 Ft |
Via ferrata
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/modling-via-ferrata-kiskep.jpg | Via ferrata túra kezdőknekEgynapos via ferrata a Bécsi-erdőben Következő indulás: 2012.03.31 14.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/3_2.jpg | Rax-Alpok via ferrata: a Haid SteigEgynapos via ferrata túra az Alpokban Következő indulás: 2012.05.05 15.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_4556.jpg | Via ferrata Ausztriában: Naturfreunde Klettersteig1 napos via ferrata túra Következő indulás: 2012.05.12 17.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/via_ferrata2_th.jpg | Kezdő via ferrata a Hohe WandonEgynapos via ferrata túra kezdőknek és haladóknak Következő indulás: 2012.05.19 15.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/garda-to-ferrata-thmb.jpg | Via ferrata a Garda-tó környékén5 napos via ferrata túra Következő indulás: 2012.05.24 63.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dachstein_wolfgang-tonis.jpg | Pünkösdi túra az Ötschergrabenben és a Salza völgyben4 napos gyalogtúra és rafting Ausztriában Következő indulás: 2012.05.25 47.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/3a.jpg | Via ferrata: Rax-Alpok kezdőknek2 napos via ferrata túra kezdőtől a haladóig Következő indulás: 2012.06.02 27.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dscn265_0.jpg | Hochschwab via ferrata3 napos túra Következő indulás: 2012.06.08 44.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/laser11.jpg | Dachstein - via ferrata hétvége3 napos Ausztriai túra Következő indulás: 2012.07.06 48.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5137.jpg | Júliai-Alpok - a via ferráták paradicsoma3 napos via ferrata a Corsi menedékház környékén Következő indulás: 2012.07.13 42.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dolomitoksziklanagykep_.jpg | Dolomitok sziklaalakzatai5 napos via ferrata Következő indulás: 2012.07.18 59.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/00p1230688_0.jpg | Francia - Alpok6 nap a Via ferrata, rafting és gyalogtúra világában Következő indulás: 2012.07.26 77.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/p6250041.jpg | Marmolada csúcsmászás5 napos magashegyi via ferrata túra Következő indulás: 2012.08.16 59.900 Ft |
Kerékpár
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/underground-biking-slowenien.jpg | Kerékpározás föld alatt, hótalpazás föld felett2 napos kerékpár és hótalpas túra Szlovéniában Következő indulás: 2012.02.25 32.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_dun.jpg | Duna menti kerékpártúra (Bécs - Pozsony)Egynapos biciklitúra Következő indulás: 2012.03.31 17.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dsc_0221.jpg | Kerékpártúra Hollandiában5 napos biciklitúra Hollandiában Következő indulás: 2012.04.27 119.900 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/underground-biking-slowenien_0.jpg | Kerékpártúra a föld alatt és az Alpok völgyeiben3 napos bringatúra Szlovéniában Következő indulás: 2012.04.28 52.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/fejlec2jpg.jpg | El Camino két keréken biciklitúra14 napos kerékpártúra a Szent Jakab zarándokúton Következő indulás: 2012.05.01 152.000 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_toszkan.jpg | Toszkána kerékpártúra9 napos biciklitúra Toszkánában Következő indulás: 2012.05.18 152.000 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/p1240631.jpg | Szlovénia - kerékpártúra hosszúhétvége3 napos biciklítúra Következő indulás: 2012.05.26 49.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/becs-pozsony_es_liptoi_havasok_066.jpg | Duna menti kerékpártúra (Regensburg - Passau)4 napos biciklitúra Következő indulás: 2012.06.21 64.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsip1240631_csik.jpg | Dachstein kerékpártúra3 napos biciklitúra Ausztriában Következő indulás: 2012.07.06 54.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tour.jpg | Tour de France testközelből6 napos kerékpártúra Franciaországban Következő indulás: 2012.07.09 129.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kanyar.jpg | Duna menti biciklitúra (Passau-Bécs)5 napos kerékpártúra Következő indulás: 2012.07.20 82.500 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/skociacsik.jpg | Kerékpározás Skóciában8 napos bringatúra Következő indulás: 2012.08.19 209.000 Ft+ repülőjegy |
Tengerikajak
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/galmed1.jpg | Tengerikajak tanfolyam medencébenA társmentéstől az eszkimófordulóig! Következő indulás: 2012.02.29 26.900 Ft(5 alkalomra) |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szigetkoz.jpg | Szigetközi barangolás2 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.03.15 19.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_bodrog.jpg | Bodrogzug - vizek, borok, hangulatok2 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.04.14 19.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/velence.jpg | Velence lagúnái között4 napos tengerikajak túra Következő indulás: 2012.04.28 69.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/galti3.jpg | Tisza-tó - halak, madarak, kajakok2 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.05.05 19.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/janosto002.jpg | Zagyva vízitúra - Tavasz, Zöldár, Kajakok2 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.05.12 19.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/vajas.jpg | Vajasfok, vízitúra a titokfolyón2 napos tengerikajak túra Következő indulás: 2012.05.19 19.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/murter-2.jpg | Murter - vízitúra Horvátországban4 napos tengeri kajakozás Következő indulás: 2012.05.24 49.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/32094311.jpg | Sugovica - Ferenc csatorna2 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.02 19.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/sajkod_2008_maj_10-11_010.jpg | Balaton: Sajkod - kajakkal, bringával2 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.09 19.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/4822d87d13.jpg | A Moldva túra4 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.14 44.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cimg0775-1.jpg | Aktív nyaralás Korzikán: kajak és bakancsGyalogtúra Korzika: 10 napos túra gyalog és tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.19 129.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/uvac_csik1.jpg | Uvac kanyon tengerikajakkal6 napos vízitúra a lélegzetelállító szerb nemzeti parkban Következő indulás: 2012.07.07 59.900 Ft+ utazás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rijeka_crnojevica.jpg | Montenegró: Skodra - Tó a határon7 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.07.21 79.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_thassos_3.jpg | Görögország: Thassos varázsa8 napos tengerikajak túra Következő indulás: 2012.08.04 79.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik__szpo.jpg | Szporádok, az Égei-tenger smaragdja8 napos kajaktúra Következő indulás: 2012.08.18 79.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kaletka14.05.2008_085.jpg | Mazuri vízi kaland8 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.09.01 59.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/gemenc.jpg | Gemenc, a szarvasok és a halászok birodalma2 napos vízitúra tengerikajakkal Következő indulás: 2012.09.15 19.900 Ft+ utazás + szállás |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szard1.jpg | Aktív nyaralás: Szardínia kajakkal és bakancsban9 napos utazás és nyaralás Szardínián Következő indulás: 2012.09.22 139.900 Ft |
Hegymászás
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_kili.jpg | Kilimandzsáró, szafari, Zanzibár6 napos hegymászás, választható szafari, Meru-mászás és pihenés Zanzibáron Következő indulás: 2012.02.27 399.000 Ft+ repülőjegy + a kiegészítő programok |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/pfej1170840_0.jpg | Everest alaptábor és Island Peak mászás19 + 5 napos túra a Himalája ösvényein Következő indulás: 2012.03.22 221.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/37_0.jpg | Schneeberg (2076 méter)Egynapos gyalogtúra a Klosterwappenre Következő indulás: 2012.06.02 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_kili.jpg | Kilimandzsáró hava: Túra angol nyelvű vezetéssel7+6 napos hegymászás fakultatív Meru mászással Következő indulás: 2012.06.16 299.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/windbergfokep.jpg | Windberg, út a hegyre1 napos gyalogtúra Következő indulás: 2012.06.16 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_13.jpg | A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter)1 napos gyalogtúra a Magas-Tátrában Következő indulás: 2012.06.23 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/p6250041.jpg | Marmolada csúcsmászás5 napos magashegyi via ferrata túra Következő indulás: 2012.08.16 59.900 Ft |
Gyerekkel
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/barifejkis.jpg | Barlangtúra a Mátyás-hegyi-barlangbaFedezd fel a barlangok titokzatos világát! Következő indulás: 2012.03.10 7.900 FtGyerek ár: 6.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_disney.jpg | Párizs-Versailles-Disneyland6 napos városlátogatás Párizsban Következő indulás: 2012.03.15 89.220 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik__becsi_alpok_0.jpg | Bécsi-Alpok leglátványosabb túráiEgynapos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.04.22 11.900 Ft14 éves korig: 7.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/barenschutzklamm-2.jpg | Medve-szurdok túraEgynapos buszos kirándulás Következő indulás: 2012.05.12 12.900 Ft14 éves korig: 9.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szadelo_fokep2.jpg | Szádelői-völgyEgynapos kirándulás és túra Szlovákia Grand Canyonjában Következő indulás: 2012.05.12 9.500 Ft14 éves korig: 6.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hohe_wand_small.jpg | Kirándulás és túra a Hohe WandonEgynapos kirándulás kezdőknek és haladóknak Ausztriában Következő indulás: 2012.05.19 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/delvfejkis.jpg | Déli végeken - a Vaskaputól Eszékig5 napos buszos körutazás (Horvátország, Szerbia) Következő indulás: 2012.06.20 62.830 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_4646csikkicsi.jpg | Garda-tó és Gardaland3 napos körutazás Észak-Olaszországba Következő indulás: 2012.08.18 40.500 Ft |
Gyalogtúra
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_kili.jpg | Kilimandzsáró, szafari, Zanzibár6 napos hegymászás, választható szafari, Meru-mászás és pihenés Zanzibáron Következő indulás: 2012.02.27 399.000 Ft+ repülőjegy + a kiegészítő programok |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kocskacsik.jpg | Plitvicei tavak télen2 napos kirándulás a befagyott tavak és vízesések világában Következő indulás: 2012.03.10 29.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tukorkep.jpg | Márciusi túra a Magas-Tátrában3 napos gyalogtúra Következő indulás: 2012.03.15 36.600 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsipraga_csik3.jpg | Prága, Jicin és a Cseh Paradicsom4 napos városnézés és gyalogtúra Következő indulás: 2012.03.15 47.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/pfej1170840_0.jpg | Everest alaptábor és Island Peak mászás19 + 5 napos túra a Himalája ösvényein Következő indulás: 2012.03.22 221.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/horvat_csik3.jpg | Horvát nemzeti parkok (Plitvice - Krka - Paklenica)4 napos utazás Horvátországban Következő indulás: 2012.04.06 44.500 FtGyerekár: 34.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dsc_0003.jpg | Húsvéti túra a Bakonyban3 napos gyalogtúra Következő indulás: 2012.04.07 24.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/si_szlovi.jpg | Szurdoktúra-hétvége Szlovákiában3 napos látványos szurdoktúra Következő indulás: 2012.04.07 33.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik__becsi_alpok_0.jpg | Bécsi-Alpok leglátványosabb túráiEgynapos kirándulás Ausztriában Következő indulás: 2012.04.22 11.900 Ft14 éves korig: 7.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cnv000016.jpg | Szlovénia legszebb tájain3 napos kirándulás és gyalogtúra Következő indulás: 2012.04.28 39.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rax2.jpg | Rax-Alpok gyalogtúraEgynapos kirándulás a Heukuppe 2007 méteres csúcsára Következő indulás: 2012.05.05 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/nfa_20060513_017.jpg | Szlovákia egyik legszebb része: A Nagy-Fátra3 napos túra és kirándulás Következő indulás: 2012.05.11 23.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/barenschutzklamm-2.jpg | Medve-szurdok túraEgynapos buszos kirándulás Következő indulás: 2012.05.12 12.900 Ft14 éves korig: 9.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szadelo_fokep2.jpg | Szádelői-völgyEgynapos kirándulás és túra Szlovákia Grand Canyonjában Következő indulás: 2012.05.12 9.500 Ft14 éves korig: 6.500 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/hohe_wand_small.jpg | Kirándulás és túra a Hohe WandonEgynapos kirándulás kezdőknek és haladóknak Ausztriában Következő indulás: 2012.05.19 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/garda.jpg | Kirándulás és túra a Garda-tó környékén5 napos gyalogtúra Következő indulás: 2012.05.24 49.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dachstein_wolfgang-tonis.jpg | Pünkösdi túra az Ötschergrabenben és a Salza völgyben4 napos gyalogtúra és rafting Ausztriában Következő indulás: 2012.05.25 47.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/rax_477.jpg | Rax-Alpok 2 napos gyalogtúra2 napos túra a Heukuppe 2007 méteres csúcsára Következő indulás: 2012.06.02 19.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/37_0.jpg | Schneeberg (2076 méter)Egynapos gyalogtúra a Klosterwappenre Következő indulás: 2012.06.02 10.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dscn2708.jpg | A Hochschwab csoport legszebb gyalogtúrái3 napos kirándulás és túra Ausztriában Következő indulás: 2012.06.08 37.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kiskep_kili.jpg | Kilimandzsáró hava: Túra angol nyelvű vezetéssel7+6 napos hegymászás fakultatív Meru mászással Következő indulás: 2012.06.16 299.000 Ft+ repülőjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/windbergfokep.jpg | Windberg, út a hegyre1 napos gyalogtúra Következő indulás: 2012.06.16 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/cimg0775-1.jpg | Aktív nyaralás Korzikán: kajak és bakancsGyalogtúra Korzika: 10 napos túra gyalog és tengerikajakkal Következő indulás: 2012.06.19 129.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsi_13.jpg | A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter)1 napos gyalogtúra a Magas-Tátrában Következő indulás: 2012.06.23 11.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/goss4.jpg | Dachstein gyalogtúra3 napos Ausztriai túra Következő indulás: 2012.07.06 37.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/csik_kocka_0.jpg | A Mont Blanc, egy csipetnyi Provence és a Riviéra legszebb részei10 napos kirándulás és gyalogtúra Következő indulás: 2012.07.13 99.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/tofanadiroses_2006_023.jpg | Dolomitok gyalogtúrák5 napos gyalogtúra Következő indulás: 2012.07.18 46.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kozso.jpg | Aktív nyaralás Korzikán: gyalogtúra és kirándulásGyalogtúra Korzika: 10 napos utazás és nyaralás Korzikán Következő indulás: 2012.07.24 109.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_5298.jpg | Chamonix: a Mont Blanc fővárosa6 napos kirándulás Franciaország egyik legszebb hegyi vidékén Következő indulás: 2012.08.15 49.900 Ft+ repülőjegy + a választott szállás ára |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/dsc_0099.jpg | Dolomitok: túra a Marmolada környékén5 napos gyalogtúra Következő indulás: 2012.08.16 46.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/szard1.jpg | Aktív nyaralás: Szardínia kajakkal és bakancsban9 napos utazás és nyaralás Szardínián Következő indulás: 2012.09.22 139.900 Ft |
Fotós túra
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik_imgp7312m.jpg | Fotóstúra Prágában4 napos fotóstúra Csehországban Következő indulás: 2012.03.15 57.900 Ft |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/kicsicsik_wien51.jpg | Fotóstúra BécsbenEgynapos fotóstúra Bécsben Következő indulás: 2012.03.31 10.900 Ft+ vonatjegy |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/budapest.jpg | Fotóstúra BudapestenEgynapos fotós túra Következő indulás: 2012.04.14 8.800 Ft |
Kapcsolódó cikkek
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_2487-365x243.jpg | Dal a dalbatról, monológ a momóról - Nepáli ételekKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_0617-1-365x243.jpg | Halottégetés a Bagmati partján, Nepál, KathmanduKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_3795-365x243.jpg | Toszán tájak és tányérok-bevezetésKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_3572-365x243.jpg | La Ripa és a vegetáriánus menüKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_3719-365x243.jpg | A pásztorszállások esete a Calzoneval: Toszkán túrák és tányérokKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_4643-365x243.jpg | Pisa és Lucca-Toszkána városaiKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_4606.jpg | Toszkána utcáin-vetítésKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_3565-365x243.jpg | Toszkána túráin vetítésKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_8771.jpg | Tejeskávé ToszkánábanKövetkező indulás: |
| http://utazom.com/sites/default/files/imagecache/belyegkep/kepek/hir/img_9155.jpg | Toszkána: ízelítő vetítlésKövetkező indulás: |







